Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2019

Tara Westover: A ​tanult lány || Mini-Könyvklub 13.

Kép
A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen. Pár mondatban a történetről: "Tara ​Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.

Éljünk úgy, mint a lajhárok! || Jennifer McCartney: Lajhár-filozófia ​avagy a lajhár-hygge

Kép
Amiről a könyv szól: „ Lazíts! ​Fogd vissza magad. Higgadj le. Ne kapkodj és ne rohanj. – így szól a lajhárok bölcsessége. Kimerítő az a végtelen nyomás, amit a különféle életmód-útmutatók – a hyggétől a lykkén át a lagomig – a vállunkra helyeznek: legyünk boldogabbak, éljünk jobban, aludjunk mélyebben, együnk tudatosabban, de itt az új életstílus-trend, ami tökéletes ellenszert kínál – üdvözöljük a lajhár évében. A lajhárok igazán figyelemreméltók. Szemlélődő, nyugodt lények, akik ellenállnak a versenynek, a társadalom szüntelen nyomásának, hogy produktívabbak legyenek, és nem érdekli őket, hogy mit mutat fitnesz-aktivitásmérőjük. Nem is létezhet jobb kabala a Lazítsunk! mozgalom számára, mint az elragadó, szeretni való lajhár. Könyvünket olvasva élvezheted a lajhárok csak-lassan bölcsességét , beleértve az alvással (többet ér, mint egy 6 órás futás), az étkezéssel és a „testmozgással” (a lajhárok a lassú evés és a jóga igazi úttörői), valamint a munkával (tudtad, hogy a lusta em

Egy vicces görbetükör nekünk magyaroknak || Hartay Csaba: Köszönöm ​a befogadást!

Kép
Röviden a könyvről: "Hartay Viharsarki Kattintós Csaba csinált egy préselt növénygyűjteményt az emberekből. Ez itt az. Szépen lekaszálta őket a Facebookon, a buszon, a kiskonyhában, wellness-szállodában a bugyborékos izénál, buliban, majálison, tévéképernyő előtt. Aztán lepréselte, beragasztotta, és most itt sorakoznak: ez egyébként irtó büdös, az mérgező, amaz veszélyeztetett. Ezt szívják, azt kenik, emezt meg kéne trágyázni. Mi vagyunk azok. Itatós locsolkodás, felzabálós-pénzemetleevős nyaralás, operettes túldicsérés, szájbaverést provokáló mindent fikázás. És ahogy sorjáznak a preparátumok, valahogy átlapozunk a hallucinogénekre, egyre abszurdabb alakok és történetek visznek, már nem is kislexikonunk van, hanem csattanó maszlagos békebeli kalendáriumunk, amiben volt időjárás, nemzetközi helyzet, aranygaluska és gyermeknevelési tippek is. Viharsarki lapozgatós. Szívesen a beengedést!" (Ceglédi Zoltán)  (Forrás: https://moly.hu/konyvek/hartay-csaba-koszonom-a-befog

Térkép a belső béke megtalálásához || Beth Kempton: Wabi ​Sabi

Kép
Röviden a könyvről: „A ​wabi sabi a japán esztétika egyik irányzata, amely segít, hogy megtaláljuk a szépséget a tökéletlenségben, és értékeljük az egyszerűséget, illetve a természetességet. A zenben gyökerező wabi sabi bölcsessége különösen fontos a modern korban, amikor folyamatosan keressük az élet anyagi világon túlmutató értelmét és belső békénket. A wabi sabi a maga évezredes bölcsességével segít lelassítani, és megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk újra a természethez. Legyen szó az évszakok váltakozásban való gyönyörködésről, a hívogató otthon megteremtéséről vagy akár a méltósággal teli öregedésről, ez az ősi japán megközelítés és a könyvben található gyakorlati tanácsok segítenek, hogy tökéletesen tökéletlen életünk örömteli és tartalmas legyen. Beth Kempton a japán kultúra nagy tisztelője és követője. Japán szakot végzett az egyetemen, s második otthonaként tekint Japánra. Volt műsora a japán televízióban, és rendszeresen publikál a keleti filozófiákról. Online is népszerű

Mindenki Encsy Eszter! || Szabó Magda: Az őz

Kép
Szabó Magdának Az őz című regénye írói pályának egyik legmeghatározóbb darabja. A történet 1959-ben látott napvilágot, amit számos olyan esemény előzött meg az írónő életében, amik mind közrejátszottak Encsy Eszter monológjához. Szabó Magda 1949-ben megkapta írói munkájáért a Baumgartner-díjat, amit még azon a napon vissza is vontak tőle, majd ezt követően az állásából is menesztették, de a legsúlyosabb „büntetés” számára az volt, hogy 1958-ig nem publikálhatott. 1959-ben megjelentek a Freskó és Az őz című regényei, ezzel a prózaíró Szabó Magda regényíróként tért vissza az irodalmi életbe. Irodalomtörténeti szempontból az egyik legjelentősebb műve Az őz, ami egy korszak kezdetét jelentette számára. Ettől a pillanattól kezdve várt elismert és kedvelt íróvá, számos önéletrajzi ihletésű regényének hála közelebbről is megismerhettük az életét és a gondolatait.  "Az őz egyetlen hatalmas belső monológ.  Cselekménye az ötvenes évek elején játszódik, igen rövid idő alatt. Az

Utazzunk a könyvek segítségével!

Kép
NIOK augusztus Az augusztusi téma nagyon nyárias, hiszen a könyvek segítségével távoli tájakra repülhetünk el.   Évek óta nem jutott időm nyaralni, így rendszeresen ezzel a módszerrel ismerkedek a különböző országok szépségeivel. A módszerem roppant egyszerű, fogok egy könyvet és egy pohár bort majd több órára a kedvenc olvasózugomba vackolnom be magam.  Az ajánlómban mutatok öt olyan könyvet, amik egy pillanat alatt távoli tájakra repítenek el bennünket. R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy