Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2018

J. K. Smith: Káosz ​a köbön

Kép
Nem volt kérdés, hogy megismerkedek-e vagy sem a szerző legújabb könyvével. Az eddigi alkotásai levettek a lábamról, és mindegyiket cirka fél nap alatt olvastam el . Ennek csak egyetlen egy oka van, hogy ha már túl jutottam az első oldalon akkor a lapok közé szippantott Andi, Kori és a Walker-farm története. J. K. Smith harmadik könyve után bátran ki merem jelenteni, hogy egy új kedvenc íróm született meg . Eddig minden sztoriját olyan időszakomban olvastam, amikor a könnyed, laza és nem utolsósorban humoros szókapcsolatok rángattak ki a magányból. Jelenleg Pécsen vagyok egy kollégiumi szobában, ahol nem sok inger ér, így a Káosz a köbön a legjobb társam volt ebben a napban. Bűn lett volna Andi történetét megszakítani a rohanó hétköznapok rutinjával.  Röviden a történetről:  „A ​káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjhez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli l

Emily St. John Mandel: Tizenegyes ​állomás

Kép
2018 májusától erősítem a Mini-Könyvklub csapatát. Immáron a tizenegyedik fordulóját éli a klub. A közös szavazás eredményeként  október hónap könyve Emily St. John Mandel Tizenegyes ​állomás  című regénye lett. A tizenegyedik forduló szeptember elejétől december végéig tart. Az első három hónapban előre meghatározott könyveket olvasunk el, majd az utolsó hónapban mindenkinek egy listából kell egyet választania. Ide kattintva megtekinthető a  Mini-Könyvklub 11 -ben tervezett könyvek listája. A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából. Olvasásra fel! Röviden a történetről: "A ​Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztító

Scarlett Curtis: Egy ​feminista nem jár rózsaszínben

Kép
"Ez a könyv kell neked. Vicces, erőteljes és személyes történetek nőktől nőknek arról, hogy mit is jelent számukra az F betűs szó. Minden nőnek saját története van. Ha így egyszerre, egy könyvben olvasod őket, az megváltoztathatja az életedet." (Forrás: www.moly.hu) „Briliáns, izgalmas, őszinte és valóságos. Ezek az írások megvilágítják az utat a jövő nemzedékek női vezetői előtt.” (Reese Witherspoon) E kötet megálmodója és szerkesztője az író, újságíró, blogger Scarlett Curtis nem a kármilyen családból származik. Édesanyja, a tévés Emma Freud a pszichoanalízis atyjának, Sigmund Freudnak a dédunokája, édesapja pedig Richard Curtis, az Igazából szerelem című film rendezője. Ő maga kamaszkorában átélt betegsége óta ír, publikál és tevékenykedik feminista aktivistaként. Scarlett Curtis: Egy ​feminista nem jár rózsaszínben Ez a könyv, amit a kezemben tartok egy gyűjteményes kötet, amiben a hollywoodi színésznők, a fiatal aktivisták és a magyar hírességek is h

B. Czakó Andrea: Pitypangtánc

Kép
Van ​nemesebb ok a háborúra, mint a szerelem?  Röviden a történetről : " A tizenkét esztendős, nemesi családból származó Szereday Tinát meseszép ördögfiókának csúfolják , mert megveti a társadalmi képmutatást és szeret a cigányokkal szabad életet élni. A füzérradványi összejövetelen fiúbarátaival együtt keresetlen szemtanúja lesz a sármos Szapáry Félix gaz csábításának – csakhogy a behálózott hölgyet aznap jegyezte el valaki más. Tinát éveken át kísérti a meglesett jelenet. Meghatározza viszonyát a férfiakhoz, elképzelését a szerelemről, hitét a kapcsolatok tisztaságában. Mígnem a Rudnyánszky sportdélutánon újra találkozik a megvetett Szapáryval – aki továbbra is csak úgy vonzza a nőket. A nővé érett Szereday lány is vonzáskörébe kerül. A túl súlyos családi titkokon túl a Monarchia bukásán, és az első világháború poklán vajon megtalálják egymást a szerelmesek? Vagy megsemmisíti őket a változó világ? Tina életét a világtörténelem napsütése színezi aranyra, majd a vihara szür

Lynda Balslev: A ​Fika kicsiny könyve || Avagy a svéd kávézás szertartása

Kép
Ez a rövid könyv bemutatja a svéd kávészünet (FIKA) eredetét, hagyományait, és ínycsiklandozó receptekkel örvendezteti meg az olvasókat. Ha többet akarsz tudni erről a sok évszázados hagyományról, és szeretnél te is megélni ilyen felhőtlen pillanatokat, olvasd el ezt a megszívlelendő tanácsokkal és szemet gyönyörködtető receptekkel teli kis könyvet! Fülszöveg: "Ha egyszerű örömökre vágyik az ember, egy csésze kávé egy falatnyi finomsággal felülmúlhatatlan. A svédek különösen szeretik megédesíteni a gyakran hideg és sötét skandináv hétköznapokat, így naponta többször is hódolnak a kávézás szertartásának, amelyet művészi tökélyre fejlesztettek. Ez a ceremónia a fika, azaz a kávészünet. Lassítani és lazítani néhány percig egy csésze kávé mellett elengedhetetlen része a svéd kultúrának. S talán egyik kulcsa az önmagukkal és az élettel való elégedettségüknek, mert egy barát társaságában elkortyolgatott csésze kávé maga a boldogság." (Forrás: www.moly.hu)

Szurovecz Kitti: A ​kisemmizett angyal

Kép
Szurovecz Kitti izgalmas, megdöbbentő története bár fikció, megtörtént eseményeken alapul. Vajon milyen a hazai emberkereskedelem és a szervezett prostitúció? Honnan és hogyan szerzik be a lányokat? Milyen esélye van egy nagyon szegény és egy tehetős fiatalkorúnak ugyanolyan körülmények között? Mi történik, ha megromlik az egészségük, vagy felmerül egy váratlan probléma? Van bármiféle kiút? Ki lehet szállni? Ki segíthet? Röviden a történetről: „A tizenhat éves Mia, a Nyírségből származó szegény lány prostitúcióra kényszerül. Panka, a jómódú budai vállalkozók hasonló korú lánya emberkereskedők karmai közé kerül. A két lány közös kálváriája egy nyolcadik kerületi garzonban kezdődik. A rabságban mély barátság szövődik közöttük, Mia el is határozza, hogy megszökteti Pankát, még mielőtt elvinnék őt külföldre. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek, így Mia hamarosan az üldözöttek listájára kerül.”   (Forrás: www.moly.hu ) Szívszorító történet A komoly, fájdalmas

A tudomány oltárára feküdt a szerelem || Vicki Grant: 36 ​kérdés, amitől rád kattantam

Kép
A bájos borító mély pszichológiai témát rejt, amit könnyed romantikus köntösbe csomagolt az író a fiatalabb generáció kedvéért. Vajon létezik olyan, hogy harminchat kérdés feltétele után kialakuljon két idegen ember között valamilyen vonzalom? Vicki Grant bebizonyítja számunkra, hogy a szerelem is csak színtiszta pszichológia , és ha megfelelő szögből közelítjük meg a másik felet, akkor ki fog alakulni a vonzalom.  Lássuk, miről is szól a kezemben tartott könyv! " HILDY és PAUL egy pszichológiai kísérletre jelentkeznek, ami arra a kérdésre keresi a választ: megtervezhető a szerelem? A kísérlet 36 kérdést tartalmaz, köztük azt: „mi a legszörnyűbb emléked?” vagy „mikor énekeltél magadnak utoljára?”. Mire Hildy és Paul végigérnek a kérdéssoron, mindketten sírtak és nevettek, hazudtak és összezavarodtak, elmenekültek és visszatértek és az őrületbe kergették egymást. És mindketten rájöttek a titokra, amit a másik olyan elszántan próbált elrejteni. De vajon egymásba is szerette

Egy könyv, amit a szerzője 30 éves kora előtt írt || Nincs időm olvasni kihívás - október

Kép
Egy újabb hónap köszöntött ránk, és ez nemcsak az igazi ősz beköszöntével egyenlő, hanem a Nincs időm olvasni kihívás legújabb témája is napvilágra került. Október hónap témája: „egy könyv, amit a szerzője 30 éves kora előtt írt” . Kihívás a szó szoros értelmében, alapos kutatómunka eredménye a lent olvasható könyvajánlóm. A csoport közös olvasmánya ezúttal Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére című könyv lett. Néhány szó a könyv keletkezéséről: A műben Kesey veteránkórházi munkatapasztalatairól írt. A regény 1959-ben készült el, de csak 1962-ben jelent meg nyomtatásban. Nagy vihart kavart szexuális tartalma miatt, de ma már az egyik legjobb amerikai irodalmi művek között tartják számon. A regény magyarul először Bartos Tibor fordításában jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, 1972-ben.  Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Megjelenés éve: 1962 – A szerző életkora: 27 Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bi