Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
2018 májusától erősítem a Mini-Könyvklub csapatát. Immáron a tizenegyedik fordulóját éli a klub. A közös szavazás eredményeként október hónap könyve Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás című regénye lett. A tizenegyedik forduló szeptember elejétől december végéig tart. Az első három hónapban előre meghatározott könyveket olvasunk el, majd az utolsó hónapban mindenkinek egy listából kell egyet választania.
Ide kattintva megtekinthető a Mini-Könyvklub 11-ben tervezett könyvek listája.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.
Olvasásra fel!
Röviden a történetről:
"A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe." (Forrás: www.moly.hu)
„Mert életben maradni nem elég.”
"Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát." (Részlet a fülszövegből.)
 |
| Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás |
Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mivel a könyv nem tetszett, de nem tudom eldönteni, hogy azért mert a műfaja igen-igen távol áll tőlem, vagy, mert a mondanivalója számomra kevés volt. A második állítás keménynek és bíráskodónak hangzik. Ritkán olvasok végig olyan könyveket, amik nem nyerik el a tetszésemet, a Tizenegyes állomást valamiért mégis az első betűtől az utolsóig elolvastam. Nagyon erős indításnak számít egy olyan téma köré csoportosítani a mondanivalót, ami egy olyan járványt helyez a pódiumra, aminek köszönhetően a világ a föld színével válik egyenlővé. Létrejött egy postapokaliptikus világ, egy látomásszerű világkép, egy végítéletszerű jövőkép, és ez mellett egy vándorszínészi gárdával ismerkedhettünk meg, aminek az egyik tagja az előadás közepén életét vesztette. A következő pillanatban a társulat egyes tagjainak az életével ismerkedhettünk meg, a világvégét jelentő járvány előtti, alatti valamint utáni életükkel.
A múlt és a jelent idősíkjai folyamatosan változtak, így számomra már egy idő után nehéz volt annak a követése, hogy most a járvány előtti időben vagyunk-e vagy már az azt követőben mozgunk. Zseniálisnak tartottam, ahogy bemutatta az író az odáig vezető utat, saját szemünkkel láthattuk, hogyan tűnik el a modern társadalom. A rengeteg történetszálon keresztül még pontosabb képet kaphattunk az egyes szereplők életéről, gondolatairól. Ezek a szálak szépen lassan olvadnak eggyé, és tetőznek a csomópontban, amiről az egész könyv szól.
Nem rossz elképzelés az írótól, de egységét tekintve kevésnek és üresnek tartottam a sztorit. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mi miatt olvastam végig a könyvet. Sokkal, de sokkal többet vártam az alapsztoritól, szerintem értékesebb művet is meg lehetett volna alkotni ezzel a témával. Mindig is érdekeltek azok a történetek, amik valamilyen tudományos kór, lásd a mi esetünkben járvány miatt hal ki az emberiség egy jó nagy hányada. Nem nagyon tudok olyan részt említeni, ami a kedvencemmé vált volna a Tizenegyes állomásból, talán kivéve egyet, de azon megkönnyeztem a lapokat is. Egy férfi, aki a járványra immunis volt a saját családjának a sírját áshatta meg. Ebből is látszik, hogy az író mély lélektani regényt igyekezett megírni, és ezek az érzések vagy célba értek az olvasók körében vagy nem, mind az én esetemben.
Nagyon sajnálom, hogy mellényúltam ezzel a könyvel. Összességében egy végletekig nyújtott lélektani regény lett, ami a járvány előtti és utáni időszakot hívatott bemutatni nekünk olvasóknak. Ki ki eldönti, hogy mit tudott leszűrni az olvasottakból. Jelen állás szerint nem szívesen olvasnám újra Emily St. John Mandel regényét, de talán pár év múlva újra megpróbálkozok vele, hátha érettebb gondolkodás szükséges a történet egészének a megértéséhez. A megfogalmazását tekintve nagyon választékosra sikerült. A sok szép mondat mégis káosszá vált a fejemben, és nem azt kaptam, amit a szerző átadni szeretett volna. Valahol köztem és közte lehet a probléma forrása.
A múlt és a jelent idősíkjai folyamatosan változtak, így számomra már egy idő után nehéz volt annak a követése, hogy most a járvány előtti időben vagyunk-e vagy már az azt követőben mozgunk. Zseniálisnak tartottam, ahogy bemutatta az író az odáig vezető utat, saját szemünkkel láthattuk, hogyan tűnik el a modern társadalom. A rengeteg történetszálon keresztül még pontosabb képet kaphattunk az egyes szereplők életéről, gondolatairól. Ezek a szálak szépen lassan olvadnak eggyé, és tetőznek a csomópontban, amiről az egész könyv szól.
Nem rossz elképzelés az írótól, de egységét tekintve kevésnek és üresnek tartottam a sztorit. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mi miatt olvastam végig a könyvet. Sokkal, de sokkal többet vártam az alapsztoritól, szerintem értékesebb művet is meg lehetett volna alkotni ezzel a témával. Mindig is érdekeltek azok a történetek, amik valamilyen tudományos kór, lásd a mi esetünkben járvány miatt hal ki az emberiség egy jó nagy hányada. Nem nagyon tudok olyan részt említeni, ami a kedvencemmé vált volna a Tizenegyes állomásból, talán kivéve egyet, de azon megkönnyeztem a lapokat is. Egy férfi, aki a járványra immunis volt a saját családjának a sírját áshatta meg. Ebből is látszik, hogy az író mély lélektani regényt igyekezett megírni, és ezek az érzések vagy célba értek az olvasók körében vagy nem, mind az én esetemben.
 |
| Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás |
Nagyon sajnálom, hogy mellényúltam ezzel a könyvel. Összességében egy végletekig nyújtott lélektani regény lett, ami a járvány előtti és utáni időszakot hívatott bemutatni nekünk olvasóknak. Ki ki eldönti, hogy mit tudott leszűrni az olvasottakból. Jelen állás szerint nem szívesen olvasnám újra Emily St. John Mandel regényét, de talán pár év múlva újra megpróbálkozok vele, hátha érettebb gondolkodás szükséges a történet egészének a megértéséhez. A megfogalmazását tekintve nagyon választékosra sikerült. A sok szép mondat mégis káosszá vált a fejemben, és nem azt kaptam, amit a szerző átadni szeretett volna. Valahol köztem és közte lehet a probléma forrása.
A könyv adatai:Cím: Tizenegyes állomásSzerző: Emily St. John MandelKiadó: GABO KiadóOldalszám: 364Fordító: Körmendi Ágnes
A Mini-könyvklub 11 tagjainak a véleménye IDE kattintva olvasható el.
Felkeltettem a kíváncsiságodat?
Akkor ITT meg tudod rendelni a könyvet.
Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az
~ Adry ~
Megjegyzések
Megjegyzés küldése