Anne L. Green: Joyce csapdájában - beleolvasó | Blogger hét
William
Tégláról téglára
„A kudarcba nem szabad belenyugodni, és az akaratunkat, még ha kockázattal jár is,
érvényesíteni kell.”
(Horváth Imre)
Nehezen vettem rá magam, hogy kilépjek Heather irodájából. A vele töltött békés és szenvedélyes pillanatok alatt mintha megállt volna az idő. Az órámra pillantottam és hamar rádöbbentem, hogy ezt csak én érzem így. Több nem fogadott hívásom is volt. Nem is tudtam, kit hívjak vissza először. Joyce-t, Jacket, vagy Nikót. Beültem az autóba, a támlának támasztottam a fejem. A boldogság eufórikus érzésében lebegtem. Gyarlóvá váltam. Önző módon egy veszélyes játékba kezdtem. Képtelen voltam lemondani a nőről, akit szeretek, ezért cselhez folyamodtam. Bűnös viszonyt kezdtem vele mindenki háta mögött. Tudtam, hogy nem játszom tisztességesen, de elegem lett abból, hogy mindig a helyes úton járjak. A fényes glória helyett már a töviskoszorú nyomta a fejem. Égető fájdalomként hasított belém a bűnös gondolatok elleni küzdelem. Beindítottam az autót és Niko felé vettem az utam.
Ennyire még nem szedett szét nő. Ez az érzelmi zűrzavar megöl. Heather számomra a tökéletes méreg. Megáll az eszem. Én tényleg képes voltam őt eszemet vesztve megdönteni az íróasztala tetején. Nem ismertem magamra, de határozottan tetszett ez az új William, akivé ez a nő tett engem. Széles vigyorral a képemen hitetlenkedve ráztam a fejem. Engedtem, hogy a gyönyör hatalma eluralkodjék rajtam. Csodálatos élmény volt.
Hosszan elmerengtem azon, amit ő nem tudhatott. Az elmúlt években elég egyhangúak voltak az orgazmusaim. Minden férfi ismeri, milyen, amikor így elégül ki. Lenyugtat ugyan, mintha vége lenne egy kimerítő futásnak, és közben teljesen ki is kapcsol. Amit viszont most tapasztaltam, az teljesen más volt. Finom, lágy és végtelen. Teljes mértékben élvezni tudtam a szex nemcsak fizikai, hanem lelki oldalát is.
Képtelen voltam az érzéssel betelni. Az életem legszebb élményei az együttléteink. Heather bebizonyította nekem, hogy az orgazmus nem csak egyféle lehet. Mindegy volt, hogy lassan jutottam el a csúcsra, vagy gyorsan, ha vele történt, egyformán bizsergetett, olykor az egész testem remegett. Kiteljesedett bennem az érzés, amit az iránt a nő iránt éreztem, akit szeretek. A boldogság érzése lett úrrá rajtam. A vele való egyesülés olyan lett számomra, mint egy drog. A lelkem tele volt örömmel, gyönyörrel, az agyam pedig mintha valahol egy másik világban járt volna. Mintha Heather belülről simogatott, cirógatott volna. A vágy új utakra vitt, kezdtem felfedezni a saját erőmet is. Felszínre tört bennem az igazi férfierő. Heather feljebb vitt olyan magaslatokba, ahonnan minden zuhanás édesebb lett. Megbabonázott a látványa, ahogy a gyönyörben úszott. Megadta nekem ezzel az eksztázist. Ez volt a legszebb ajándéka a számomra. Kiütött, lecsendesített, vége lett ugyan a szerelmeskedésnek, de nem vesztettem el az energiám. Tele lettem életerővel, és ami a legmegdöbbentőbb volt, végre éreztem magamban annyi erőt, hogy küzdjek. Mégis azt reméltem, hogy belehalunk mindketten a gyönyörbe, mert akkor nem gyötört volna a lelkifurdalás.
Mi az ördög van velem? Nem lehet mentség, hogy a farkam irányított, hiszen háromszor is neki veselkedtünk a dolognak. Közben voltak tiszta pillanataim, leállhattam volna. Szándékosan, tudatosan veszítettem el az ítélőképességemet. Van ennek értelme egyáltalán? – töprengtem. Rám tört az aggodalom, hogy Joyce rájön a dologra és veszélybe sodrom vele Heathert.
Éppen csak leparkoltam Nikóék háza előtt, amikor kirohant az ajtón.
– Hová a fenébe tűntél? A szívbajt hoztad rám. Felhívsz, hogy úton vagy, aztán pedig felszívódsz – korholt.
– Sajnálom. Akadt egy kis elintéznivalóm – vontam meg a vállam.
– Legalább ideszólhattál volna – toporgott mellettem. – Van mit megbeszélnünk – terelt be a házba.
Alig ültem le a kanapéra, Olivia is megjelent.
– Heathernél voltál? – érdeklődött Niko. Kár lett volna tagadni, tudtam, hogy úgyis rákeresett a helyzetemre, így magyarázkodás nélkül csak bólintottam.
– Sikerült tisztázni a dolgokat? – kíváncsiskodott Olivia is. Újabb bólintással válaszoltam.
– A jó ég áldjon meg, miért kell minden szót harapófogóval kihúzni belőled? – esett nekem Niko.
– Az a nő lesz a végzetem. Képtelen vagyok létezni nélküle – szaladt ki a számon. Egy mély sóhaj szakadt fel a tüdőmből.
– Minden bizonnyal az lesz, mert még egy ilyen húzás, és agyonverlek. Halálra aggódtam magam miattad.
– Történt valami, amiért így kibuktál rám?
A tekintetem kapkodtam köztük.
– Újabban mikor nem történik valami? – ült le velem szemben Niko. – Képzeld el, ki keresett meg minket a minap – nézett rám szúrós szemmel. – Igor Kasnikov.
– Igor? – hőköltem hátra. – És mit akart?
– Szerintem sejted. Az unokaöccse gyilkosát keresi – felelte kihívással a tekintetében Niko.
– Azt hittem, azt az ügyet már lezárta. Az üzlettársa, Dmitrij tette. Pont. Téma lezárva.
– Az tíz éve volt. Most viszont valaki bogarat ültetett a fülébe, hogy mégsem úgy történtek az események, ahogy azt vele elhitették.
Elgondolkodtam egy pillanatra.
– A sorozatgyilkos volt – suttogtam magam elé.
– Hogy kicsoda? – biccentette oldalra a fejét.
– Az a pasas, aki után nyomozok. Mutatok neked valamit – kaptam elő a mobilom, amivel lefotóztam a falat, amelyen az információkat gyűjtöttem. Átnyújtottam, ő pedig hosszan tanulmányozta.
Kíváncsi lettél? Rendeld elő a regény, hogy választ kapj a kérdésekre!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése