Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

On Sai: Apa, ​randizhatok egy lovaggal?

Kép
Idei év májusában csatlakoztam a Mini-Könyvklub csapatához . Immáron a tizedik fordulóját éli a klub. Közös szavazás eredményeként május könyve az On Sai Apa, randizhatok egy lovaggal? lett. A tizedik forduló május elejétől augusztus végéig tart. Az első három hónapban előre közösen meghatározott könyveket olvassunk el, majd az utolsó olvasmány, mindenkinek a lista szerinti szabadon választott lesz. Én még nem tudom milyen könyv lesz az augusztusi nyertes.  Ide kattintva megtekinthető a Mini-Könyvklub 10 -ben tervezett könyvek listáját.  On Sai: Apa, ​randizhatok egy lovaggal? Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.  Bele lehet zúgni valaki állába?  Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtele

J. K. Rowling: Az ​élet dolgai

Kép
A 25. Nemzetközi Könyvfesztiválon a kiadó standjánál pillantottam meg először az új J. K. Rowling könyvet. Hosszú percekig álltam kezembe a könyvvel, és végül úgy döntöttem, nem veszem meg. Utólag sem bántam meg a döntésemet, mert szerencsére a napokban megérkezett a zalaegerszegi József Attila Városi Tagkönyvtár állományába, és elsők között olvashattam el Rowling diplomaosztóra írt beszédét.  Fülszöveg: J. K. Rowling humorral és mély empátiával átszőtt beszédét – amelyet eredetileg a Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett – nemcsak azoknak ajánljuk, akik most kezdik felnőttéletüket, hanem bárkinek, aki úgy érzi, fordulóponthoz ért, és szeretne kicsit szebben, bátrabban, szabadabban élni. „Köszönöm – ezzel szeretném kezdeni. Nemcsak azért, mert a Harvard kivételes megtiszteltetésben részesített, hanem mert a gondolattól, hogy itt avatási beszédet kell mondanom, heteken át összeszorult a gyomrom, így sikerült fogynom egy kicsit. Duplán jól jártam! Most már nin

NIOK (Nincs Időm Olvasni Kihívás) májusi összefoglalója

Kép
Ismét eltelt egy hónap, s újabb témát kaptunk Szabados Ágnestől a kihíváshoz. A május hónap központi témája, egy olyan könyv elolvasása, aminek a címében egy név (személynév) szerepel . Elsőre eléggé nehéz feladatnak tűnt, de kicsit jobban belegondolva már egyszerű volt. Májusban az életrajzi ihletésű könyveké volt a főszerep. Őszintén megvallva az József Attila Városi Tagkönyvtár olvasóit nem hozta lázba ez a téma. A korábbi hónapokban szinte napi rendszerességgel cseréltük a kollégáimmal a könyvajánlóban szereplő regényeket, de ebben a hónapban talán kétszer vagy háromszor kellett az újakat hozzátenni. Az olvasókkal együtt már nagyon várjuk a júniusi témát, és reménykedünk abban, hogy valami könnyed nyári téma várható Ágitól.  Igyekszem minden hónapban legalább egy könyvet a NIOK (Nincs Időm Olvasni Kihívás) keretén belül elolvasni. Májusban két olyan regény is akadt, amit kiszemeltem, az egyik az Anne Frank naplója , a másik amit végül el is olvastam Majgull Axelsson: Nem vagyo

Benyák Zoltán: Az ​utolsó emberig || Megjelenés előtti olvasás

Kép
Benyák Zoltán elsősorban fantasy és szürrealista témájú regényeket ír, amik többnyire az emberközpontú, a lélektani témái és a fantasztikus hangulata felismerhetővé teszik stílusát az olvasók számára.  Az utolsó emberig címet viselő legújabb regénye által ismertem meg az írót. Egy percig sem bánom, hogy elfogadtam a kiadó által nyújtott lehetőséget, hogy megjelenés előtt elolvashattam ezt a páratlanul jól felépített regényt. Bevallom, nem tudtam, hogy mire számítsak, csak jó véleményekkel találkoztam az éterben.  Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra.  A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harco

Riley Sager: Három ​lány

Kép
"A nemzetközi könyvpiacon hatalmas visszhangot váltott ki 2016 telén Riley Sager szenzációs, debütáló kézirata. Szinte egyidőben lecsapott rá 22 kiadó. Még Stephen King, a thriller-király is csodálattal adózott neki. Márpedig ő nem szokta pazarolni a dicséreteit. Ha érdekel, ki képes olyan lebilincselően írni, hogy mindenkit kiráz tőle a hideg, aki elolvassa, akkor ez a te könyved."  - Erre a mézesmadzagra ki ne kapná fel a fejét?  Az utóbbi hónapokban java részt csak romantikus és történelmi kalandregényeket olvastam. Pár hete ott motoszkált bennem az érzés, most eljött az ideje annak, hogy thrillert vegyek a kezembe. Akkora nagy hévvel vetettem bele magamat a Három lány című történetbe, ami a Lettero Kiadónak köszönhetően jutott el hozzám. A könyvvel viszonylag gyorsan lehetett haladni, aminek kimondottan örültem. Gondoltam, ha ennyire olvastatja magát, akkor izgalmakban és fordulatokban gazdag krimi került a kezeim közé. Könnyed történetet kaptam, így amikor az utols

Márai Sándor: Itália ​életérzés

Kép
Mai napig csak ismerkedtem Márai Sándor munkásságával. Szégyenlem is magam, hogy ennyi idősen még egy könyvét sem olvastam végig. Mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok még elég érett hozzá. Azt gondolom, hogy őt csak egy bizonyos kor és értelmi szint felett javasolt olvasni, mert különben vagy nem érti meg az olvasó az író által közvetített tartalmat, vagy egy életre elveszi a kedvét tőle. Egyik sem a legszerencsésebb! Első könyvem Márai Sándortól az "Itáliai életérzés" volt.  Kincs ez a kis szösszenet. Könyv a könyvben.  Fülszöveg: Nápoly és Salerno, Amalfi és Formio, Positano és Castellammare: az emberséges dél olaszok vidéke. Néhány helyszín csupán, de árulkodó nevek: Márai szerelmes földrajzának legkedvesebb állomásai ezek Itáliában. Az író hol önszántából vándor e tájon, hol idegenként, kényszerből tartózkodik itt – igaz, az emigráció idejében választása nem véletlenül esett erre az országra. Nápoly a legemberségesebb helyek egyike, az európai kultúra bölcsője,

Sienna Cole: Lefelé a folyón

Kép
„Sienna Cole páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán.” Alaposan a földbe döngölt ez a regény. Hihetetlen a történet, de akár minden szava igaz is lehet. Sienna előző regénye után erős váltásnak bizonyult a Lefelé a folyón című könyve. Sötét, komor alaptémát választott ezúttal. Nehéz ma újat és maradandót alkotni a thriller virágzó korában, de Sienna Colenak sikerült. A gyomromban érzem Frank fájdalmát, amikor szembesült a tizenöt éves titokkal, vele együtt üvöltöttem és sírtam. Erőteljes kezdéssel indul ez a figyelemre méltó thriller. Központi témája sokakból ellenszenvet válthat ki. A tanár-diák viszony manapság nem ritka, de ha fény derül a titokra, akkor óriási média visszhangja lesz az ügynek, ahogy a regényben is történt. Egy izgalmakban gazdag thriller függővé tudja tenni az olvasót! Fülszöveg: Te hiszel a sorsszerűségben? 2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült

Sarah Pinborough: 13 ​perc

Kép
„Megható és egészen magával ragadó. Nem tudtam letenni.” – Stephen King Teljesen új műfajjal találkoztam Sarah Pinborough regényében, ötvözött két önálló stílust, és megalkotta a YA pszichológiai thrillert. Már nem nekem szólnak a YA könyvek, de gyengéim a női thrillerek, így részben fogott csak meg a 13 perc. Zseniálisat alkotott az írónő. Könyves várólistámra került egy korábbi munkája, remélem, az is legalább ennyire elnyeri tetszésemet, mint az előbb említett mű.  Forrás: ITT Fülszöveg: 13 percig halott voltam. Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de valamiben biztos vagyok – nem baleset történt, és nem akartam megölni magamat. Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet pedig még közelebb. De egy tinédzser lány nehezen tesz különbséget a kettő között… A 13 perc megragadó YA pszichológiai thriller Sarah Pinboroughtól – emberekről, félelmekről, manipulációról és az igazság erejéről. A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemé

"Dobozba zárt világ" || Osztálykép || Twister Media

Kép
A minap megérkezett hozzám életem első könyves doboza, amit a Twister Media dobott piacra.  2018 Magyarországon a könyves meglepetés dobozok éve lesz. Könyvmolyok, vigyázzatok a pénztárcáitokra, nagyon hamar elfogyhat a zsebpénz és a fizetés is. A dobozokban mindig megtalálható egy könyv, valamint könyvekhez illő, különféle kiegészítők egész hada. A " Dobozba zárt világ " tartalma egy modern könyvtartó tok, két letisztult papír könyvjelző és egy szilikonos sorvezető. Ez utóbbi sokaknak nem tetszik, mert ha nem a megfelelő mondón van felhelyezve a könyvre, akkor komoly sérüléseket tud okozni. Személy szerint nagy kedvencem az ilyen  típusú bookmark, ezt talán nem hagyom el, mint a hagyományos társát. Nemegyszer volt rá példa, hogy hűlt helyét találtam a könyvjelzőmnek. Hagyományos könyvjelzők A meglepetés box legnagyobb attrakciója Krausz Emma a Twister Media Kiadó Bekezdés című pályázat nyertes szerzőjének a levele a leendő olvasóinak . Pár szót ha

Majgull Axelsson: Nem ​vagyok Miriam || Megjelenés előtti olvasás

Kép
Örülök, hogy a kezembe került ez a regény, a mély mondanivalója mellett igazi gyöngyszem az írónő alkotása. Csak részben érzem, hogy az "én könyvem" lenne ez, de ahogy az élet sem habos torta, úgy nemcsak olyan könyveket kell olvasnunk, ami szórakoztat, kikapcsol, igen kellenek a komoly témájú kötetek az életünkbe.  Fülszöveg: Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél. A történet a háborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigánylány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból.  Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött. Majd hetven év múltán Miriam a láger kapujában áll, képek villannak föl előtte: a rabok szürke