Kismamanapló 1. rész

A fotót készítette: Baumgartner Barbara

Kedves Olvasóim / Követőim! 

Már nagyon régen elhatároztam, hogy megosztom veletek mind azt ami én vagyok. Jelenleg anyai szerepre készülők. A könyves bejegyzéseimen túl a jövőben pár személyesebb hangvételű posztra is számíthattok. A Kitablar blog szerkesztője Barbi vetette fel hónapokkal ezelőtt az egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy ő kíváncsi lenne majd arra, miként lehet egy kisbaba mellett szórakozás céljából olvasni.  Akkor azt mondtam neki, hogy tervben van, hogy valami hasonló témában írjak, de ezt tovább gondolva arra jutottam, hogy az odáig vezető utat is megosztanám veletek. A múlt hónapban írtam egy szösszenetet arról, hogy mit olvasson a kismama. Ebben a cikkben egy tematikus ajánlót állítottam össze, ami a terhességgel és gyermekneveléssel kapcsolatos könyveket tartalmazta. 

A bejegyzés megírásakor 28 hetes terhes vagyok, ami azt jelenti hogy a várakozás kétharmada már eltelt. Belegondolni is félelmetes, hogy ennyi ideje növekszik bennem egy új élet, akit még a születése előtt is határtalan szeretet övezz körül. Pár évvel ezelőtt megtaláltam azt a személyt, aki mellett önmagam tudok lenni és minden hibámmal és függőségemmel együtt olyannak fogadott el amilyen vagyok. A kapcsolatunk az évek során egyre erősebb és biztosabb lábakon kezdett el járni, majd a tavalyi év második felében, pontosabban 2019. szeptember 7-én a döntésünket igenekkel koronáztuk meg. Ennek az évnek a nyarán megfogant első szerelem gyermekünk, amit én első pillanatra vagy jobban mondva első tesztre nem akartam elhinni, győzködtem magam, hogy biztos téves vagy hibás az eszköz, de mindez mellett legbelül üvöltöttem a boldogságtól, hogy igen szülök leszünk. A terhességem első felét végig dolgoztam egy balatoni büfében, ami nem a pihenésről és buliról szólt, hanem a kemény munkáról nap mint nap. Azóta is a mindennapjaim része a munka, de már nem a Balatonon, hanem a könyvtárban, ahol eddig is dolgoztam. 2019. szeptemberében megkezdetem második egyben utolsó évemet a Pécsi  Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, mint Könyvtártudomány mesterszakos hallgató. Hamarosan túl leszek a harmadik félévemen  is, és jöhet a legutolsó, aminek a végén számot kell adnom a megszerzett tudásomról. Izgalmasan hangzik, főleg mert a kis pocaklakó már addigra megszületik.

Nem tudom ki, hogyan volt vele, de én minden egyes vizsgálati időpontot besózva vártam. Egy újabb nap, amikor a terhességemről a szakember  valami információt mond nekünk, legyen az a védőnő vagy a nőgyógyász. Eddig mind a kettőnkkel a legnagyobb rendben van minden. Az eltelt 28 hét alatt két alkalommal láthattam a pocakomban növekvő babát, egyik ultrahang az 12 hetesen történt a másik 18 hetesen, majd 28-29 hetesen baba mozizni megy az egész család, papa - mama - pocaklakó. 32 hetesen lesz a következő ultrahang, amit talán még jobban várunk mint bármi mást. Egy kicsi félelem minden vizsgálat előtt van bennem, de közben izgatott is vagyok az eredmény miatt. A legnagyobb mumusom az a cukorterheléses laboratóriumi vizsgálat volt, akárkivel beszéltem erről a mérföldkőről csak a negatív élményeket osztotta meg velem. 21 hetesen került sor erre a hírhedt vérvételre és minden képzeletemet felülmúlta, hogy semmi extra nem volt benne, a tömény cukros vizet minden undor nélkül meg tudtam inni, még ízlett is. 

A december folyamán egy kismama fotózáson is részt vettünk, amit egyik ismerősünk készített el. A délután folyamán sokat nevettünk, az elkészült képek meg magukért beszélnek.

Összességében eddig szerencsésnek mondhatom magam, mert minden komplikáció nélkül zajlik a terhességem, egészen február végéig tervem, hogy dolgozok, aztán majd kiderül, hogy a picur is így gondolja-e ezt. A 28 hét alatt nem sok kellemetlenség történt velem, de ezek közül kettő nagyon mélyen érintett. Az első a kávé fogyasztás megvonása, én aki korábban éltem haltam a kávéért, és minden reggelemet könnyebbé varázsolta ez a szer, most hónapok óta hiánycikk a mindennapjaimból. Egyedül a három az egyben típusú kávénak csúfolt kávét tudom meginni, de annak már unom az izét és az illata sem ugyanaz, mint az igazi társának. Elsősorban a presszókávénak sem az izét, sem az illatát nem tudom a mai napig elviselni, egyből rosszul leszek ha mellettem valaki kávét fogyaszt vagy éppen főz le. Remélem, hogy tavasztól ez változik, mert kávé nélkül nagyon döcögősek a hétköznapok. A második kellemetlenség amivel szerencsére csak pár hete kellett szembenéznem az a hőháztartásomnak a megváltozása. Hasonló tüneteket vettem észre magamon, mint a környezetemben élő változókorban lévőkön. Állandóan melegem van ha fűtött helyiségben tartózkodók, ami rám korábban ez soha nem volt jellemző, inkább az ellenkezője volt igaz. Az esték a legrosszabbak, alig tudok aludni annyira melegem van, és kb meg tudnék fürödni a saját izzadságomban. A pár apró kellemetlenséget ezerszer felülmúlja az érzés amikor megmozdul bennem a pocaklakó, amit a 20. héttől kezdve egyre erőteljesebben és gyakrabban érzek. Imádom ezeket a pillanatokat! Esténként csak nézem a pocakomat és gyönyörködök a látatokban, egyre jobban felfedezhető kívülről is mind az ami belül zajlik; hullámzik a pocakom, vagy egy-egy ponton éppen kitolja magát a pici. 

A fotót készítette: Baumgartner Barbara

Köszönöm, hogy végig olvastad! Adri