Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma

Apokrif történelmi rémlátomás


"Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán."

fotó: @adrykacska - moly

„Apám ​nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni.” 

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan. 
(forrás
A horror témája nagyon messze áll tőlem, rettegve olvastam korábban az ebbe a műfajba tartozó könyveket, de Bíró Szabolcs hamarosan megjelenő regénye az utóbbi egy – másfél hónapban felkeltette az érdeklődésemet, nemcsak a különleges fülszövegével, ami a bejegyzésem legelején olvasható, hanem igazából a szemet gyönyörködtető borítójával vonzott magához. A zombi apokalipszis, a rémlátomások és a vele járó kérdések jelen pillanatban izgatják a fantáziámat. Nem tudom, hogy azért, ami jelenleg a világban és szűkebb környezetemben (Magyarországon) zajlik, vagy mi miatt pontosan, de egy biztos, hogy cirka pár nap alatt a végére értem a Lázár evangéliumának. Viszonylag sok helyen párhuzamot tudtam vonni a jelen helyezettel, akkor is és most is egy láthatatlan ellenség ellen kellett felvenni a harcot, ezt hol sikerrel, hol pedig sikertelenül. Nem gondolnám, hogy az író, amikor megálmodta ezt a különleges Anjou történetet, gondolt volna a világjárványra, ami már hazánkat is elérte. Ezt a háborút csak is ésszel lehet megnyerni, ahogy a könyveben az élőhalottakat is tudatosan lehetett megállítani. A már jól ismert Anjouk világ szereplőinek nem húsvér emberekkel kell felvenniük a harcot, hanem egy olyan ellenséggel, amire soha az életben nem számítottak, és pedig a zombikkal, akik lassan az egész világot hatalmuk alá kerítik. Érdekes maga a gondolat is, hogy mi lett volna, ha a középkorban nem a pestis szedi áldozatait, hanem a járvány következtében az élőhalottak vennék át az uralmat Európa és azon belül is a Magyar Királyság felett. Talán ez az első történelmi horror magyar írótól? 

Bíró Szabolcs gyönyörűen egyesíti a magyar történelmet a fikcióval, a könyv valóságos eseményeken alapszik, ami a síron túli valósággal van megfűszerezve és máris elkészült a Lázár evangéliuma a lehető legvadabb fikció. A ma embere hogyan vélekedhet erről? Rajtam kívül mások is párhuzamot vonhattak a középkori járvánnyal és ma áldozatait szedő koronavírussal? 

A könyv címe is meglehetősen misztikus. Mindenki tudja, hogy ki volt a bibliai Lázár és az ő története ismerős hívőnek és az ateistának is. János evangéliumában szerepel ez a bizonyos feltámasztás, amit Jézus vitt végbe egy Lázát nevű férfin. aki a halottaiból kelt fel és a sírón túlról vált újra élővé, ahogy a Bíró Szabolcs könyvében is az elhunytak. A cím második szava az evangélium, ami annyit jelent, hogy örömhír, így a teljes cím is népiképpen értelmet nyert, de közben mégis ellentmondásban van a történettel, amit az író megálmodott nekünk. Lázár feltámadása egy örömteljes hír volt Mártának és Máriának, de visszatérve a könyvhöz és az emberi gondolkodáshoz, kérdem én, hogy mennyire boldogság az, ha halottak feltámadnak és többé már nem hasonítanak korábbi mivoltukhoz? A zombik egy apokrif társadalomban léteznek, a horror és a fantasy irodalom közkedvelt karakterei, de hogy kerültek Magyarországra és pont az Anjouk korába? Erre csak egy féleképpen tudjátok meg a választ, ha a 2020. március 20-án megjelenő Bíró Szabolcs könyvet megvásároljatok és gyorsan elolvassátok. 

Összességében egy szuper jól megírt horror történelmi regényt olvashattam, amit képtelenség volt akár egy pillanatra is félretenni. A történelmi korba bele tudtam képzelni magam, de még a zombi apokalipszis is elnyerte a tetszésemet, egy olyan világba pillanthattunk közösen be, ami akár egy másik dimenzióban meg is történhetett volna a pestis helyett. Akkor is és most is egy láthatatlan és erős ellenséggel harcoltunk mi magyarok. A sikeressége rajtunk áll vagy bukik.

Köszönöm az Athenaeum Kiadónak a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam ezt a különleges történelmi horror regényt, amit hosszú évekig nem felejtek el. 
Bíró Szabolcs egy öt részes videónapló bejegyzéssel lepte meg az olvasóit, ami a saját Youtube csatornáján és az Athenaeum Kiadó Facebook oldalán tekinthető meg. 

1. rész


2. rész


3. rész


4. rész


5. rész



Felkeltettem a kíváncsiságodat?
Akkor ITT meg tudod rendelni a könyvet.

Megjelenés: 2020. április 20.

Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az



Megjegyzések

  1. Nagyon jó kis értékelés! Engem is vonz a könyv, de nem szeretem a történelmi regényeket, mennyire kap ez szerepet benne? Vagy csak annyi, hogy abban a korban játszódik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett az írásom. Anjou korban játszódik, a kornak megfelelő személyekkel egy fikcióval összegyúrva. Érdemes elolvasni, nekem nagyon tetszett.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!