Lakatos Levente: Vörös


Pécs - @adrykacska 

Az ötszörös Aranykönyv-díjas Lakatos Levente új regényében a modern romantikus regények, és a mellbevágó krimik világát elegyítve kalauzolja el olvasóit egy irigyelt, befolyásos férfi lelkének legmélyére.

Fülszöveg:

"Aki ​rám néz erős, határozott férfinak lát. Aki beszél velem, azt gondolja, könyörtelen vagyok. Pedig nekem is vannak gyenge pontjaim. És az a lány a kupiból közéjük tartozik. Botond kilenc éve döntött úgy, hogy szülőhazájából menekülve egy másik ország fővárosában, Londonban próbál szerencsét. Számításai bejöttek, ma egy jól menő cég vezetője, és egy angol milliárdos lányának a férje. A vérbeli alfahím élete első ránézésre tökéletesnek tűnhet, valójában azonban szenved, és a sikerei ellenére magányos. Igazi barátok híján a problémáit magába és alkoholba fojtja, ám amikor összesodorja a sors a magyar lányokat foglalkoztató bordélyház új recepciósával, telefonbeszélgetéseik során megnyílik a csilingelő hangú idegennek. Vajon az őrültségnek tűnő bizalom a teljes összeomláshoz, vagy egy mindent elsöprő, vakon indult szerelemhez vezet?" 


Lakatos Levente ismét bebizonyította, hogy mindig meg tudja lepni az olvasóit. Ezúttal nem erotikában gazdag romantikus regényt írt, hanem ennél sokkal értékesebbet, amit a romantika műfajába csomagolt be, de van itt társadalomkritika, elvándorlás, külföldön élő magyarok helyzete, prostitúció és drog csempészet. Szinte minden mai kényes témát felölel a Vörös, ami Levente stílusának köszönhetően sokkal olvashatóbb, mintha tényirodalom lenne. A műfaj keveredés az író védjegye, hiszen nem egy regényében keveredik a modern romantika a krimivel. Itt is ez történt. Egy rövid felvezetés után az előzmények tükrében a jelent is megérthettük, következett a romantikus rész, majd egy drámai fordulat vette kezdetét, ami a krimi műfajában bontakozott ki, majd levezetésként ismét a romantika kapta a főszerepet. Kimondottan tetszett a szerkesztése és az is, hogy nem a szexjelenetek leírásai kapták a nagyobb hangsúlyt, hanem ennél sokkal fontosabb események.

A Vörös Lakatos Levente 10. regényeként született meg, amit megelőzött a Joy Love oldalára készült folytatásos minitörténetet. A olvasók örömére kicsit átgyúrva a könyvesboltok polcaira került Bibi és Botond története. A regény karakterkészlete mai emberek jelleméből tevődik össze, mind a férfi és mind a női szereplő óriási utat tesz meg a történet végére, ennek köszönhetően jellembeli változásokat figyelhetünk meg. Az író zseniálisan szemlélteti, hogy milyen az amikor kiderül az igazság, és hogy annak milyen következményei vannak. Nem emlékszem, hogy a korábbi regényekben történt volna hasonló jellemváltozás a kezdetekhez képest. Minden szempontból különleges a Vörös! Sokan mondják azt, hogy aki még nem olvasott Lakatos Levente regényt, nyugodtan kezdje ezzel, szerintem meg inkább ne, mert az írói fejlődést csak azok az olvasók fedezik fel, akik az első könyvekkel kezdték Levente világának a felfedezését. Egy apró meglepetést felfedeztem olvasás közben, de ezt is csak azok tudják értékelni, akik olvasták például a Love Club című történetet. Annak a könyvnek a fő mondanivalója visszaköszön a Vörös második felében. Szeretem amikor a könyvben a másik tökéletesen passzol hozzá.

A Vörös izgalmas és pörgős!

Lakatos Levente könyvről könyvre egyre jobban ír!

Ha a kezedbe veszed a Vöröst ne várd tőle a megszokott Leventés világot, hanem annál sokkal, de sokkal többet kapsz. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésedet.

Lakatos Levente író


Felkeltettem a kíváncsiságodat?
Akkor ITT meg tudod rendelni a könyvet.

Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az

Megjegyzések

  1. Lakatos Levente könyveivel én csak most ismermedek, de a Szigor egyből levett a lábamról! Alig várom, hogy a Vöröst is olvashassam! :)

    Szuper bejegyzés!

    Lillsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök:) nagyon szeretem az ő könyveit.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!