J. K. Rowling – Harry Potter és a Félvér Herceg || Harry Potter 6.

fotó: @adrykacska - moly


Amiről a történet szól: 

„A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.” 
(forrás
Harry Potter hatodig része garantáltan gazdag izgalmakban. Már a történet legelején nagyon sok új, meglepő és hasznos információk birtokába juthattunk. Az első pár fejezet olvasása közben ismét csak kapkodtam a fejemet. Bepillantást nyerhettünk a muglik és a varázslók minisztereinek a kapcsolatába, az együttműködésük bámulatos, de közben mégis sok kérdést vet fel a varázstalanok részéről. A következő pillanatban Piton otthonában vagyunk ahova Bellatrix és Narcissa látogat el kétségbeesésében. A Sötét Nagyúr Dracot megbízta egy olyan feladattal, amin az élete múlhat, ha habozik, így Narcissa esdeklésére Bellatrix leteteti Pitonnal a megszeghetetlen esküt, amit kikerekedett szemekkel olvastam, el sem akartam hinni, hogy képes lenne Piton elvégezni ezt a feladatot. Ennél a jelenetnél mérhetetlen harag dúlt a lelkemben és muszáj volt félre tettem a könyvet annak ellenére, hogy tudtam Piton mit miért tesz, de akkor sem voltam képes napirendre térni felette. A sorozat hatodik része talán a legösszetettebb mind közül, ebből a könyvből tudjuk meg a lehető legtöbb információt a sötét varázslatokról, Voldemort életéről és származásáról valamint a halhatatlanságig vezető útról, amit horcruxok formájában valósított meg. Tudjukki a lelkének hét darabját helyezte el egy-egy olyan tárgyba, ami a varázsló világ számára különleges, így azok halhatatlanná teszik őt. Ezeknek a tárgyaknak a megkeresését és elpusztítását Dumbledore Harryvel együtt elkezdte. Minden elpusztított lélek darab egyre gyengébbé és sebezhetőbbé teszi Voldemortot. 

A gonosz elleni harc mellett folytatódik a három jó barát számára a hatodik tanévük, aminek a végén le kell tenniük a RAVASZ képesítést. Ahogy már korábban említettem ez a rész nagyon összetett, a gonosz elleni harc mellett a fiatalok mindennapjait is bemutatja, az első szerelmet, az első féltékenységet, a népszerűséget és az elengedhetetlen összetartozást. Itt sokkal inkább a személyiség fejlődés került a történet középpontjába, mint a varázsvilág mikéntje. A múltbéli visszaemlékezések is az egyes karakterek jellembeli fejlődését hívatottak bemutatni, nemcsak Voldemortot ismerhettük meg jobban, hanem Piton múltja is nyitott könyvvé válik számunkra. Ennek a résznek a főszereplője Perselus Piton, akinek a szerepe szinte az utolsó pillanatig kérdéses. Vajon melyik oldalon áll? A jó és a gonosz oldal is egyaránt óriási kétségekkel fogadják őt a varázsvilágban. A történet legelején Bellatrix neki szegezi azokat a kérdéseket, amik a leginkább foglalkoztatják a halálfalókat. Miért bízik meg benne Dumbledore és ugyan abban a pillanatban Voldemort is? Az igazság kiderülésének pillanatáig végig azt hittem, hogy két kapura játszik. A sorozat záró kötetéből mindent megtudunk Perselus életéről és a döntéseinek az okairól. 

A mondanivalója miatt ez a rész a leginformatívabb,
aminek köszönhetően az olvasók szívéhez is talán a Hélvér Herceg került a legközelebb. 

Különösen szerettem azokat a részeket, amikor Harry, Ron és Hermione magánéletébe tekinthettünk be, a kétségeikkel állhattunk szemben. Nemcsak az iskolai nehézségekkel kellett megküzdeniük, hanem a szerelem adta kérdőjelekkel is. Vajon a két szív egymásra talál a történet végére? 

Minden részben egy a szívünkhöz közel álló személytől kell búcsút vennünk, akinek az elvesztése óriási űrt hagy az olvasók életében. Egy olyan ember ravatala mellett állunk könnyes szemmel, akinek nagyon sok mindent köszönhetünk és nélküle már nem lesz a régi Roxfort. Az utolsó év eseményeit ez a pillanat határozta meg a leginkább és Harry tudja mi a dolga ahova a barátai természetesen vele tartanak. A jóslat így hangzott el: „Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött … azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt … A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik … Az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli … ”
(Trelawney professzor jóslata) 



Harry Potter az a sorozat, aminek köszönhetem az olvasás szeretettemet, kinyitott egy olyan világba vezető ajtót, ami képes kortól és nemtől függetlenül magába szippantani az olvasókat. Én ezen a küszöbön beléptem a könyvek adta fantázia világába és a mai napig nem tértem vissza a sivár kopasz világba, ahol nincsenek könyvek. 

A sorozat következő része a Harry Potter és a Halál ereklyéi.


Felkeltettem a kíváncsiságodat?
Akkor ITT meg tudod rendelni a könyvet.


Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az


~ Adry ~

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!