Egy könyv, ami a házassággal kapcsolatos || Nincs időm olvasni kihívás - február


#konyvajanlo #javtk #zalaegerszeg

2019-ben is nagyon gyorsan repülnek a hetek, hiszen már ránk köszöntött az év második hónapja, a február. Az e havi téma számomra nagyon különleges, hiszen a házassággal kapcsolatos. Február hónap témája: „egy könyv, ami a házassággal kapcsolatos” A kihívás plakátja az eddigiek közül az egyik legszebb, letisztultabb. Tökéletesen illik a témához, hiszen egy esküvő is hasonló jegyeket hordoz magán. A csoport közös olvasmánya Elena Ferrante Amikor elhagytak című könyve lett. "A regény egy fiatal okos nőről szól, aki harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt."
A közös könyv megbeszélésére 2019. február 23-án szombaton 20.00 órakor kerül sor Ági Facebook csoportjában. A regény a zalaegerszegi könyvtárban sajnos nincs meg, így máshonnan kell azt beszereznem. A csoport közös könyvei a hónap folyamán egyik pillanatról a másikra fogynak el a könyvesboltokból is.

Öt olyan könyvet ajánlok a figyelmetekbe, ami a házassággal kapcsolatos, remélem, mindenki megtalálja azt, ami számára a legolvashatóbb.

1. Finy Petra: Akkor is

Salamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több, mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

2. Füst Milán: A ​feleségem története

A ​feleségem története, nemcsak a magyar irodalom kiemelkedő regénye. A mű európai hírnevet és rangot szerzett magának, tizennégy nyelvre fordították le, és valamennyi kritika megemlíti kivételes erényeit. Miben rejlik Störr kapitány, a holland hajós történetének varázsa? A házasság, a szerelem, a féltékenység a világirodalom örök témái közé tartozik. Azt hihetnénk, hogy mindent megírtak már erről. A feleségem története mégis valami újat, ki nem mondottat és valamennyiünk által csak homályosan érzett igazságokat közöl a legnagyobb érzésről, mely embernek adatott. Störr kapitány szerelemféltése, feleségével kapcsolatos aggodalmai, gyanakvásai a szoknyaügyekben járatlan férfi kálváriájának megannyi stációján vezetik végig az olvasót. Az emberi lelket ismerő író feltárja előttünk a szerelem titkait, a férfi és nő kapcsolatának soha meg nem oldható ellentmondásait, és eközben mintegy tudományos leírását adja a féltékenység kórtanának. Hiszen mirólunk van szó. Störr kapitány és felesége mi vagyunk: férfiak és nők, férjek és feleségek, szeretők és egymást csalók, a történet pedig nem más, mint annak a távolságnak a felmérése, mely bennünket mindig elválaszt egymástól, az az állandóan jelenvaló, reflexeinkbe és idegeinkbe beivódott idegenség, mely legboldogabb perceinkben is ott lappang közöttünk. Füst Milán remekműve egy szokványos féltékenységi sztori mennyei magasságait és pokoli mélységeit mutatja be. A megjelenésekor (1942) szinte visszhangtalan regény az 1958-as Gallimard-féle francia kiadást követően világsiker lett, szerzője Nobel-díjra jelöltetett.

3. Gárdonyi Géza: Ida ​regénye

A félárva, zárdában nevelkedett Idának az apja, Ó Péter borkereskedő gazdag hozománnyal, hirdetés útján keres férjet: sürgősen szabadulni akar leányától, hogy továbbra is szabados életmódjának hódolhasson. A leendő férjnek életmentő a pénz, hisz tehermentesítheti vele nővére birtokát, s jómagának is alkalma nyílik festői ambíciói megvalósítására. Az esküvő előtt Balogh Csaba és Ó Ida megfogadja egymásnak: üzleti alapú és szigorúan formális házasságukat egy esztendő múltán felbontják.

4. Márai Sándor: Válás ​Budán

Válás? Budán? Ilyesmi csak másokkal fordul elő. Az egyik eset mégis szokatlanul közelről érinti a válóperes bíró elzárkózó, de sikeresnek mondható életét és családi körét: egy iskolatárs és egy futó lányismerős házassága jutott válságba.

5. Katie Fforde: Száz ​boldog esküvőm

Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni. Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t is megkörnyékezi a szerelem… pedig még egy esküvőt nem bír el ez a nap. Vagy mégis?

#12honap12konyv kihívás február havi plakátja


Olvasásra fel!

Találkozunk márciusban a következő téma nyilvánosságra hozatalakor. Addig is keressétek könyvtárunkban a folyamatosan frissülő könyvajánlót, valamit az erre a célra létrehozott könyvespolcon szerelő könyvek közül is kedvetekre válogathattok.

Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!