Egy levélregény || Nincs időm olvasni kihívás - december

Egy újabb hónap köszöntött ránk, és ezzel nemcsak elérkeztünk a tél első hónapjához, az adventi időszakhoz, hanem a Nincs időm olvasni kihívás 2018-as év utolsó témája is napvilágra került. December hónap témája: „egy levélregény”. Ismét egy olyan téma előtt állok, ami első pillanatra némi fejtörést okozott, de jobban belegondolva talán az év egyik legfrappánsabb témája. A csoport közös olvasmánya Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság könyve lett. Néhány hónappal ezelőtt a Mini-Könyvklub 10-ben is, a megjelenést követően közös könyve volt a csapatnak. Az itt született értékeléseket a linkre kattintva elolvashatjátok.

Mi valójában a levélregény? A fogalom meghatározáshoz a https://zanza.tv/fogalom/levelregeny oldalt hívtam segítségül.
"Olyan regénytípus, mely fiktív levelekből áll. Ezek időnként más szövegfajtákkal (elsősorban fiktív naplórészletekkel) együtt szerepelnek. Szűk cselekmény, elmélyült lélekábrázolás, meghitt hangvétel, szubjektivitás jellemzi. Leginkább a szentimentalizmusra jellemző e műfaj. Leghíresebb levélregények: Rousseau: Új Héloise, Goethe: Werther, Kármán József: Fanni hagyományai."
Öt könyvre szeretném felhívni a figyelmeteket, mert mindegyik valamiért értékesebb, mint a többi. A könyvek ismertetéséhez a www.moly.hu közösségi oldalt használtam fel. Érdekes és különleges művek születtek a levélregény műfajában. 

Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedései

„Érdekes mű, szerintem még valamiféle példabeszédnek is lehetne tekinteni. Az eredeti kiadói ajánlás, mely már-már azoknak nyújtott segítő kéznek állítja be a könyvet, akik Wertherhez hasonló cipőben járnak, kedves és ötletes – tulajdonképpen akár terápiás célzatú olvasmányként is hasznosítható lenne, bár az általános elutasítottság miatt ebben biztosan kevesen fognak velem egyetérteni.” (Ákos_Tóth - moly)

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései 

Az Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit. 

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a Zabhegyező jelentett a szüleik generációinak. 

Olvasói vélemény: "Hú, a mindenségit neki, de jó kis könyv! Remek a stílusa, nem tudtam letenni. És egyszer csak azt vettem észre, hogy vége. Úgy éreztem, hogy Charlie nem a képzeletbeli barátjának írja a leveleket, hanem nekem. A levelek tele voltak őszinteséggel, magánnyal, fájdalommal. Charlie naiv és furcsa és nagyon sokszor elsírja magát. Sokszor nem vett részt az eseményekben, inkább csak kívülről szemlélte azokat. A könyv több komoly témát is felvet, pl. drogok, zaklatás, stb. A hangulata szomorkás volt. A filmet még nem láttam, de most kíváncsi lettem rá." (Csoszi - moly)

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre 

Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább? 

Olvasói vélemény: "Nem tudom, hogy ez a könyv valóban ilyen különleges, vagy egyszerűen csak jó időben kapott el, de az biztos, hogy nemcsak az északi szélre, hanem az én lelkemre is gyógyír lett. Mert hiába próbáltam ellenállni, és hiába tartottam szünetet, csak sodort és sodort előre, hogy a pörgőssége, a látszólagos könnyedsége és a szórakoztató stílusa ellenére darabokra cincálja a szívem, és felkavarja az érzelmeimet. Kedvenc lett!" (Sippancs - moly)

Bram Stoker: Drakula 

A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulát nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír. 

Harker, a fiatal angol ügyvéd azért utazik a Kárpátok közé, a hátborzongató várkastélyba, hogy nyélbe üsse Drakula London melletti ingatlanvásárlását. Nem is sejti, miféle szörnyűséget szabadít ezzel a világra: a vámpír gróf ebben a nyugati metropolisban akar újabb áldozatokat szedni, újabb – élőhalott – segítőtársakat toborozni. Miközben Harker a romos várban senyvedve tervezi reménytelennek tűnő menekülését, Drakula kísértethajója máris Anglia felé közeleg, ahol két ártatlan fiatal nő készül a boldog házaséletre. Az egyik éppen Mina, Harker menyasszonya… Barátaiknak, egy ifjú angol és egy idős holland orvosdoktornak, egy angol főnemesnek és egy amerikai kalandornak minden bátorságukra és leleményességükre szükségük lesz, hogy elháríthassák ezt a pokoli támadást. 

Olvasói vélemény: "Határozottan tetszett a naplóregény-formátum, ahogy a szereplők feljegyzései –, naplóbejegyzései –, levelei –, egy-két esetben újságcikkek stb. által ismerhettem meg a történetet. Sajnos ez az egyik hátulütője is a dolognak, mert szó szerint minden gondjuk-bajuk le lett jegyezve az egyes karaktereknek, amik nem mondom, hogy unalmasak voltak, viszont nem igazán mozdították előre a cselekményt. A fogalmazásmód korhű, talán túlságosan is; a kacifántos körmondatok néha nehezen emészthetőek és a végére már kicsit fárasztóak is voltak. Különösen Van Helsing professzor tudott olyanokat szónokolni, hogy ihaj, ráadásul annyira teátrálisan adva elő mondandóját, hogy szinte láttam magam előtt egy színpadi, drámai jelenetet, ahol széles gesztusokkal, fennhangon magyaráz, hogy a hátsó sorokban is lássanak/halljanak mindent. " (fekiyeti79 - moly)

Mary Ann Shaffer Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság 

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. 

A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.” (Sarah Addison Allen)
Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.” (The Christian Science Monitor)
Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.” (The Charlotte Observer)

Olvasói vélemény: "Az évek során számtalan vélemény, értékelés, ajánlás elolvasása és a filmrészletek megnézése után már nagyjából volt elképzelésem arról, hogy mire számíthatok, de ezúttal a könyv jócskán felülmúlta minden várakozásomat. Szó sincs hype-ról, túlzásokról és elfogódottságról, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság úgy fantasztikus és hibátlan, ahogy van, és olyan mély űrt hagyott bennem a befejezés után, hogy azóta is csak próbálom betölteni valamivel, kevés sikerrel… Sosem olvastam még olyan regényt, amelybe ennyi borzalom vegyült, ennek ellenére mégis elragadó és életigenlő volt. Egyszerűen minden imádtam benne: a helyszínt, a szereplőket, a történetet, a végkifejlet, a leveleket, a finom humorát, mindent! És az atmoszféra! Hát milyen lehet egy könyv, amely az olvasás és a könyvek szeretetéről szól? Mint egy puha fotel, amibe belesüppedsz. Mint egy nagy, meleg sál, amit szorosabbra húzol a hóviharban. Mint egy tál gőzölgő, finom pite egy őszi vasárnap délután, frissen a sütőből." (szofisztikáltmacska - moly)

További könyvek: https://moly.hu/polcok/niok-december-levelregeny

"egy levélregény"


Szabados Ági évről évre egyre izgalmasabb témákkal lepi meg a követőit. Őszintén szólva sokkal jobban szeretem azokat a hónapokat, amikor kutatnom kell a könyvajánló elkészítéséhez. Testhezálló ez a feladat, hiszen a napi munkám során is számos tájékoztató kérdéssel keresnek fel a könyvtár olvasói. 

Olvasásra fel! 

Találkozunk 2019-ben is, a következő téma nyilvánosságra hozatalakor. Addig is keressétek könyvtárunkban a folyamatosan frissülő könyvajánlót, valamit az erre a célra létrehozott könyvespolcon szerelő könyvek közül is kedvetekre válogathattok. 



A felhívásról egy korábbi posztomban olvashattatok, 
mely IDE kattintva elérhetővé válik mindenki számára. 


~ Szabó Adrienn ~

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!