Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Az idei év májusában csatlakoztam a Mini-Könyvklub csapatához. Immáron a tizedik évfordulóját éli a klub. A közös újraszavazás eredményeként a július hónap könyve Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak lett. A tizedik forduló május elejétől augusztus végéig tart. Az első három hónapban előre meghatározott könyveket olvassunk el, majd az utolsó hónapban mindenkinek a listából kell egyet választania. Még mindig nem tudom, melyik könyv lesz nálam az augusztusi befutó. 

Ide kattintva megtekinthető a Mini-Könyvklub 10-ben tervezett könyvek listája.


Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak

 A történetről röviden (...)

"Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban. Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki a környezetéból? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?" (forrás: moly.hu)

Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a Mini-Könyvklub 10 csapatának, és ezáltal olyan könyvek kerültek fel a listámra, amit már évek óta tolok magam előtt. Jó érzéssel tölt el, hogy a klub egyfajta lökést adott ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból, és olyan könyveket vegyek a kezembe, amit magamtól lehet nem tettem volna meg. Az ember, akit Ovénak hívnak című könyvet filmről már ismertem, elvontnak tartottam, és untam, igaz ez az élményem nem mai, de mélyen bennem maradt. Ezzel az emlékkel álltam neki a könyv elolvasásának. Kellemesen csalódtam a történetben. Fredrik Backman könyvéhez kell egy bizonyos értelmi szint, ami alatt úgy járhat az ember, mint én a filmmel. A regény végeztével újra megnézem a filmet, mert amennyire tetszett a könyv, nem akarom elhinni, hogy a film megint unalmas lenne.

A szerző egy nagyon jól felépített cselekményt mutatott be az olvasóknak, minden egyes fejezet egy megélt történetet mesél el az öregúr életéből. Apró mozzanatok útján jutunk el a jelenig, és ezek alatt a lépések alatt a szívünkhöz nőtt a könyv. A regény tele van megrázó eseményekkel. Ahogy haladtam előre az olvasásban, úgy nőtt a gombóc a torkomban majd később már a gyomromban. Őszintén megmondva nagyon sok részt könnyek között olvastam végig. Nálam annyira mélyre hatolt amit olvastam, hogy a mai napig bennem motoszkál Ove és az ő elköteleződése. Minden embernek meg kellene ismernie Ovét. Csak tanulhatunk az ő élettörténetéből. A cselekmény két szálon fut, az egyikből a férfi múltját, míg a másikból a jelenét ismerhetjük meg. A mogorva külső mögött érző lélek bújik meg. Az élettől egyaránt kapott jót és rosszat, és ennek köszönhető, hogy kissé megsavanyodott időskorára. Elvesztette az élete értelmét, nem találja már a helyét a mindennapokban, de elengedni senki sem akarja, mert ő Ove, aki ha nem lenne, akkor óriási űrt hagyna maga mögött.

Ove története emberi, tragikomikus mese napjainkból. Sokfajta karakter jelent meg a regény folyamán. Az életszerű jelenetekben a szereplők mind egytől egyig hitelesek voltak. 

A regény egyetlen negatívuma a rengeteg általánosítás, ami foglalkozásra, viselkedésre és kinézetre éleződik ki. Gondolom, így hatásosabb lett a sztori. A végére már nagyon idegesítőek voltak ezek a nüanszok. A másik szépség, ami az emberekre jellemző, és ebben a könyvben nagyon is hangsúlyt kapott, hogy senki sem a maga dolgával törődik, hanem a szomszédok életében kutakodik. Ezzel nem is szeretnék vitatkozni, mert a mai társadalom ilyen, de ebbe mélyebben belegondolva a rosszullét kerülgetett.

Kiknek ajánlja a kiadó Fredrik Backman 2012-ben megjelent könyvét?
"Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban."
(Az idézet a könyv fülszövegből származik.)

Egy morcos öregember történetét ismerhettük meg első ránézésre, de kicsit mélyebbre tekintve a világ egyik legszerethetőbb bácsijának a mindennapjaiba tekinthetünk be. Összességében nagyon szerettem Ove sztoriját. Külön örömömre szolgált, hogy nem egy kitalált történetet tálalt elénk a szerző, hanem egy hihetőt, ami akár meg is történhetett a férfivel. Mindenki lehet Ove, mindenkinek él a családjában egy hozzá hasonló nyugdíjas bácsi. Az ő generációjukra jellemző leginkább a régihez való ragaszkodás és a sírig tartó hűség. Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a szerethető, humoros, és mély üzenettel rendelkező regényt.


Hannes Holm svéd rendező 2015-ben megfilmesítette Fredrik Backman világsikerű regényét. Ove szerepét Rolf Lassgård alakította. A következő képek a filmből származnak. 







A Mini-könyvklub 10 tagjainak a véleménye IDE kattintva olvasható el.

Felkeltettem a kíváncsiságodat?
Akkor ITT meg tudod rendelni a könyvet.

Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb értékeléseimről, akkor lájkoljátok be az

~ Adry ~


Megjegyzések

  1. Örülök, hogy ennyire tetszett a regény, főleg a film után évekkel. Én még csak most fogom megnézni a filmet, de kicsit tartok tőle amiatt, hogy többen is írjátok,, hogy a könyv ismerete nélkül nem annyira jó. (Bár ugye persze olvastam, de ez nem annyira jó ajánlólevél.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyv nélkül nekem a film unalmas volt, ahogy a bejegyzésben is írtam. Örülök, hogy a Mini-Könyvklubnak köszönhetően végre elolvastam ezt a csodaszép történetet. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!