Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Korosztály: 11+
A regény alapötlete nagyon jó, végre megjelent egy könyv,
ami a 10-12 éves fiúknak és lányoknak egyaránt szól, az ő életükről az ő nyelvükön íródott.
Az olvasást ebben az esetben kizárólag szülővel együtt ajánlom, így meg lehet
beszélni a felmerülő kérdéseket, esetleg mélyebben beleláthatunk közösen a
gyermekkel a dolgok miértjébe.
Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Pagony Kiadó, 2016.
208 oldal
Fülszöveg:
Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook
oldalára: esetlen alak minionjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály
vesztese!
Az osztályfőnök tombol, a diákok
gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb.
Gyerekek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk
végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon
ki tette és miért?
Véleményem a könyvről
Teljesen ledöbbentem, hogy milyen
gonoszak tudnak lenni a gyerekek, ha arról van szó, hogy a másikkal
kiszúrjanak, lelkileg tönkretegyék és nyilvánosan a többi társuk előtt
megszégyenítsék. Általános iskolásként nekem is részem volt hasonlóban, a
kétezres évek elején még nem volt közösségi oldal, így az online térben nem
került sor a nyilvános megszégyenítésre. Kaptam meleget és hideget is egyaránt
abban a nyolc évben. Odáig fajult a dolog, hogy míg mások szomorúan ballagtak
el az általános iskolából, én hatalmas mosollyal az arcomon tettem ezt. 2003
őszétől új emberek, és élmények vártak rám egy teljesen új helyen, és reméltem, hogy talán felfogásban
is a primitív vidéki gyerekektől távolálló viselkedést tapasztalhatok meg. Így
is lett!
Visszatérve Wéber Anikó könyvére, szerintem a felnőttek számára a legtanulságosabb, mert ők már nem emlékeznek
kristálytisztán a gyermekkorukra, vagy csak a szép és jó emlékeket hagyták meg
a fejükben.
Még a felső tagozatos diákok sem
tudnak határt húzni vicc és valóság között, hogy hol van az a pont, amikor már a
cselekedetük már nem poénos, hanem véresen komoly és a társukra ezzel súlyos lelki
terhet pakolnak. Vagy direkt teszik ez? Nem fog kiderülni. Az én esetemben néha
azt éreztem, hogy az volt a céljuk, hogy bántsanak és rosszul érezzem magam, a
vége felé már legszívesebben nem is jártam volna be az iskolába. Szólni
természetesen nem mertem, sem otthon, sem az iskolában, féltem a
következményektől.
Felnőtt fejjel úgy gondolom,
hogy nem figyelünk kellőképpen a fiatalokra, rohanunk, futunk, és nem teremtjük
meg azt az időt otthon, amikor leülhetnénk a gyerekünkkel, és beszélgetnénk
vele egy kicsit. Sok mindenre fény derülhetne egy-egy ilyen alkalommal.
Igaz lehet az az állítás, hogy amilyen
családból származzunk, olyanok vagyunk fiatalon és az átélt negatív tapasztalatainkat
vetítjük ki mások felé, s ez akár felnőttként is igaz lehet ránk.
Köszönöm szépen a kiadónak és az
írónőnek is egyaránt!
@adrykacska
Megjegyzések
Megjegyzés küldése