Wéber Anikó: Az osztály vesztese


Korosztály: 11+

A regény alapötlete nagyon jó, végre megjelent egy könyv, ami a 10-12 éves fiúknak és lányoknak egyaránt szól, az ő életükről az ő nyelvükön íródott. Az olvasást ebben az esetben kizárólag szülővel együtt ajánlom, így meg lehet beszélni a felmerülő kérdéseket, esetleg mélyebben beleláthatunk közösen a gyermekkel a dolgok miértjébe. 

 Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Pagony Kiadó, 2016.
208 oldal

Fülszöveg:

Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minionjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese!
Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Gyerekek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért?

Véleményem a könyvről

Teljesen ledöbbentem, hogy milyen gonoszak tudnak lenni a gyerekek, ha arról van szó, hogy a másikkal kiszúrjanak, lelkileg tönkretegyék és nyilvánosan a többi társuk előtt megszégyenítsék. Általános iskolásként nekem is részem volt hasonlóban, a kétezres évek elején még nem volt közösségi oldal, így az online térben nem került sor a nyilvános megszégyenítésre. Kaptam meleget és hideget is egyaránt abban a nyolc évben. Odáig fajult a dolog, hogy míg mások szomorúan ballagtak el az általános iskolából, én hatalmas mosollyal az arcomon tettem ezt. 2003 őszétől új emberek, és élmények vártak rám egy teljesen új helyen, és reméltem, hogy talán felfogásban is a primitív vidéki gyerekektől távolálló viselkedést tapasztalhatok meg. Így is lett!


Visszatérve Wéber Anikó könyvére, szerintem a felnőttek számára a legtanulságosabb, mert ők már nem emlékeznek kristálytisztán a gyermekkorukra, vagy csak a szép és jó emlékeket hagyták meg a fejükben.

Még a felső tagozatos diákok sem tudnak határt húzni vicc és valóság között, hogy hol van az a pont, amikor már a cselekedetük már nem poénos, hanem véresen komoly és a társukra ezzel súlyos lelki terhet pakolnak. Vagy direkt teszik ez? Nem fog kiderülni. Az én esetemben néha azt éreztem, hogy az volt a céljuk, hogy bántsanak és rosszul érezzem magam, a vége felé már legszívesebben nem is jártam volna be az iskolába. Szólni természetesen nem mertem, sem otthon, sem az iskolában, féltem a következményektől.

Felnőtt fejjel úgy gondolom, hogy nem figyelünk kellőképpen a fiatalokra, rohanunk, futunk, és nem teremtjük meg azt az időt otthon, amikor leülhetnénk a gyerekünkkel, és beszélgetnénk vele egy kicsit. Sok mindenre fény derülhetne egy-egy ilyen alkalommal.
Igaz lehet az az állítás, hogy amilyen családból származzunk, olyanok vagyunk fiatalon és az átélt negatív tapasztalatainkat vetítjük ki mások felé, s ez akár felnőttként is igaz lehet ránk.


Köszönöm szépen a kiadónak és az írónőnek is egyaránt!
@adrykacska

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Roxforti házak története

Borsa Brown: A ​férj prostija

Az internetnek hatalma van! || Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!